Képzés

A Grof Transzperszonális Képzés (GTT) a holotrop légzés™ megtapasztalására, elméletének és gyakorlatának elsajátítására, a transzperszonális szemlélet megismerésére és tanulmányozására szolgáló képzési program.

A képzés elvégzésével hivatásos holotrop légzés™ facilitátorrá lehet válni, ugyanakkor a képzésben való részvétel azok számára is nyitott, akik a holotrop légzést™ és ezáltal az önismereti folyamatokat mélyebben tapasztalnák meg, anélkül, hogy facilitátori képesítést szeretnének szerezni. A képzés arra is lehetőséget nyújt, hogy a holotrop légzés™ egyik megalkotójával, a transzperszonális pszichológia egyik alapítójával, Stanislav Groffal találkozzanak a résztvevők. Bár Stan már részben visszavonult, még mindig tanít néhány hatnapos képzési műhelyen, melyet modulnak hívnak.

Grof Transzperszonális Képzés™ (GTT) 

A Grof Transzperszonális Képzés (GTT) a holotrop légzés™ megtapasztalására, elméletének és gyakorlatának elsajátítására, a transzperszonális szemlélet megismerésére és tanulmányozására szolgáló képzési program.

A képzés elvégzésével hivatalos holotrop légzés™ facilitátorrá lehet válni, ugyanakkor a képzésben való részvétel azok számára is nyitott, akik a holotrop légzést™ és ezáltal az önismereti folyamatokat mélyebben tapasztalnák meg, anélkül, hogy facilitátori képesítést szeretnének szerezni. A képzés arra is lehetőséget nyújt, hogy a holotrop légzés™ egyik megalkotójával, a transzperszonális pszichológia egyik alapítójával, Stanislav Groffal találkozzanak a résztvevők. Bár Stan már részben visszavonult, még mindig tanít néhány hatnapos képzési műhelyen, melyet modulnak hívnak.

A modulokat a GTT igazgatója, Tav Sparks vezeti gondosan kiválasztott előadók és facilitátorok társaságában. Modulokat meghívott előadók is vezetnek, akik általában a transzperszonális diszciplína – és ezzel rokon területek – vezető alakjaiból kerülnek meghívásra. A jelenlegi és korábbi modulok meghívott előadói: Jai Uttal, Monika Wikman, Cait Branigan, Jack Kornfield, Andrew Harvey, Angeles Arrien, Richard Tarnas és mások.

A holotrop légzés elmélete és gyakorlata mellett a modulok tematikája közé tartoznak többek között az alábbi témák: Sámánizmus; Szenvedélybetegségek és a belőlük való felépülés; A pszichedelikus élmény; Film jóga; Függőség és spiritualitás; Halál és haldoklás; Halottaskönyvek; Asztrológia; Társadalmi nemi szerepek; A Gyűrűk Ura és mások. Nagyon különleges esemény az Esztatikus Emlékezés című modul, melynek Jai Uttal (2002-ben Grammy díjra jelölték Mondo Rama albumát) által vezetett Kirtan (kántálás) is része. A magasabb szintű modulok közé tartozik például a Trauma és Transzformáció vagy a Fantasztikus Művészet modul, melyet a svájci HR Giger Múzeumban rendeznek meg.

Bővebb információ és jelentkezés a képzésre

Bármelyik, számodra szimpatikus holotrop műhelyen részt vehetsz, legyen szó bentlakásos, kiscsoportos vagy hatnapos modulokról. Ezeken az eseményeken lehetőség nyílik a világ minden tájáról érkező emberekkel történő találkozásokra, akik lelkesek a holotrop légzés és annak potenciálja iránt. A hosszabb műhelyek (workshopok, modulok) mélyebb belső munkát tesznek lehetővé, és látogatásukkal egy nagyobb, nemzetközi holotrop légzőkből és facilitátorokból álló közösség részévé lehet válni.

Hogyan épül fel a GTT képzés?

A képzés szerkezetének kialakításakor is figyelembe vették a holotrop légzés alapelvét, miszerint a belső bölcsességünk a legjobb útmutató, ezért a felépítését nagyon rugalmasra alakították ki. Mindenki a saját anyagi helyzetének, időbeosztásának és folyamatának megfelelően látogathatja a modulokat. Bármelyik hatnapos modulon részt lehet venni, melyeket ráadásul párban szokták megrendezni, így akár két közvetlenül egymást követő modulon is lehetőség van a részvételre. Ezek a dupla hatnapos modulok egész évben megrendezésre kerülnek Európában és világszerte. A modulok látogatása egyáltalán nem kötelez hivatalos holotrop légzés facilitátorrá válásra, de ha mégis emellett döntene a résztvevő, akkor a facilitátorrá válás után is szabadon látogatható bármelyik modul.

Azok, akik hivatalos holotrop facilitátorok szeretnének lenni, két képzés (elméleti és gyakorlati) között választhatnak. Mindkettő elvégzésének feltétele 7 modulon (ezek közül 4 kötelezően választott, és 3 szabadon választható témában), és a 2 hetes, intenzív zárómodulon való részvétel. További követelmény 10 óra konzultáció hivatalos holotrop facilitátorral, illetve 10 db, hivatalos facilitátor által rendezett holotrop műhelyen való részvétel (melybe a képzés előtt látogatott műhelyek is beleszámítanak). Továbbá azok, akik szeretnék megszerezni a képesítést, hogy önállóan is szervezhessenek holotrop légzést (gyakorlati képzés), kötelező legalább 4 db műhelyen gyakornokoskodni, az első saját műhely megszervezése előtt. A döntés, hogy kiből válhat önálló holotrop műhelyt is szervező facilitátor, Tav Sparks és a képzést irányító tanárok hatáskörébe tartozik.

A gyakorlati képzést végzők a modulokon és a workshopokon is végezhetik a kötelező gyakornoksági munkájukat.

Bővebb információ a gyakornokságról



Kinek ajánlott a GTT eseményeken való részvétel?

A modulokat úgy állították össze, hogy azok minél szélesebb igényeknek és érdeklődési szinteknek megfeleljenek. Ha valaki korábban már volt holotrop légzésen – akár egyszer, akár többször – és az illető a saját belső folyamata elmélyítése mellett szívesen tudna meg többet a módszerről, akkor érdemes lehet legalább egy modulon részt vennie. Ha valaki még sosem vett részt holotrop légzésen, de valamelyik modul iránt erős hívást érez, akkor érdemes elmennie rá, mert a modulok nagyon jó környezetet biztosítanak az öngyógyító munka elkezdéséhez.

Bár sokan, akik részt vesznek a facilitátor képzésben, segítő szakmákban dolgoznak, ez egyáltalán nem feltétele a képzésnek. Nagyon különböző háttérrel rendelkező emberek végezték már el a képzést, voltak közöttük üzletemberek, művészek, tudósok, miniszterek, ápolók, filmkészítők, tanárok, testterápiával foglalkozók, írók, építők, orvosok, zenészek, állatorvosok, ügyvédek és még sorolhatnánk.

A képzésben részt vevők csoportja általában több nemzetségű, különböző korú és jövedelemszintű emberekből áll. Az etnikai sokféleség eddig csekélyebb mértékben volt jelen, de reméljük, hogy ez a jövőben megváltozik. Az emberek számos és változó érdeklődéssel és okkal csatlakoznak a képzéshez. Különböző spirituális nézettel rendelkező, más életszakaszban járó emberek, homo- és heteroszexuálisak, vannak, akik a párjukkal, testvérükkel, vagy felnőtt gyerekükkel jönnek. Ami közös bennük, az a holotrop légzés iránti szenvedély és érdeklődés. A közös belső munkának köszönhetően a csoportdinamika és kötődés gyorsan kialakul és mély barátságok köttetnek.

Helyileg hol zajlik a képzés?

Az Egyesült Államokban jelenleg Taos (Új-Mexikó) és Joshua Tree (Kalifornia) közelében, továbbá a Connecticut-folyó völgyében, elvonulási központokban tartják a modulokat. Nemzetközi szinten jelenleg képzési folyik Ausztráliában, Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Csehországban, Oroszországban, Szlovéniában, Spanyolországban és Ukrajnában, 2016 óta Ausztriában, Angliában, Indiában és Mexikóban is. Korábban zárómodulokat tartottak már Argentínában, Ausztráliában, Brazíliában, Chilében, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, a skandináv országokban és Spanyolországban. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a moduloknak olyan helyszínt találjunk, amelyek támogatják a holotrop szemléletet és a mély belső munkát, ezért próbálunk természetközeli, privát és megfizethető helyszíneket választani kényelmes szállással.

Hogyan lehet elkezdeni a képzést?

A modulok látogatására akkor is van lehetőség, ha valaki még nem vett korábban részt holotrop légzésen™, illetve anélkül is, hogy a résztvevő meg szeretné kezdeni a facilitátorrá válást. A legtöbb esetben egyszerűen csak jelentkezni kell az eseményre. Amennyiben valaki a facilitátor képzést szeretné elvégezni, erről a linkről tudja letölteni a képzési információt és a jelentkezési lapot. A korábban látogatott modulok is beleszámítanak a képzési követelménybe. Modulon való részvételt után hírlevélben lehet értesülni a további modulokról.

Csak és kizárólag az szervezhet holotrop légzés műhelyt™, aki már teljes egészében elvégezte a GTT képzést, eleget téve az összes kritériumnak.

A képzésről további információt a GTT honlapján találhatsz.